Neal Lozano: Eloldozva – Szabadság Krisztusban című könyvének borítója

Eloldozva szolgálat

Szabadság Krisztusban

Keresztény imaszolgálat az öt kulcs alapján, Jézus Krisztus jelenlétében, az Atya szeretetének fényében.

„Ha tehát a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek.” Jn 8,36

Mi az Eloldozva szolgálat?

Egy keresztény imaszolgálat: Jézus Krisztus jelenlétében segít visszanyerni és megerősíteni az istengyermeki szabadságot, amelyet a bűn, a félelem és a belső sebek elhomályosíthattak.

Az öt kulcs imádságos útján Isten igazságának fényében felismerhetjük azokat a belső kötelékeket, sebeket, félelmeket, hazugságokat és visszatérő mintákat, amelyek beszűkíthetik az életünket.

Az imádság középpontjában Krisztus győzelme áll, amelyre az ember szabadon válaszolhat a Mennyei Atya végtelen szeretetének befogadásával.

A szolgálat alapja az öt kulcs:

Bűnbánat és hit

Felismerem és megvallom mindazt, amivel megbántottam Istent és embertársaimat, bocsánatot kérek, és újra Isten felé fordulok. Hittel befogadom megváltó szeretetét Jézus Krisztus által, és engedem, hogy igazsága világosságot hozzon az életembe.

Megbocsátás

A megbocsátás szabad döntés. Elengedem mások velem szemben fennálló tartozását, a haragot és a neheztelést, valamint lemondok az ítélkezésről és a jóvátétel iránti igényről. Sebzettségemet pedig Jézus elé viszem.

Ez nem azt jelenti, hogy ami történt, jelentéktelen volt, hanem azt, hogy a rendezést és az igazságtételt Istenre bízom.

Ellene mondás

Felismerem és nevén nevezem azokat a hazugságokat, félelmeket, téves meggyőződéseket, rám helyezett címkéket és belső mintákat, amelyek elhomályosíthatják előttem, hogy ki vagyok valójában Isten szemében.

Jézus nevében visszavonom akár tudattalan hozzájárulásomat is mindahhoz, ami nem Istentől való.

Krisztustól kapott tekintély gyakorlása

Jézus nevében gyakorlom a Krisztustól kapott tekintélyemet. Megtöröm azoknak a lelki befolyásoknak az erejét, amelyeknek a harmadik kulcsban ellene mondtam, és megparancsolom nekik, hogy távozzanak.

Atyai áldás

Befogadom, hogy Isten szeretett gyermeke vagyok. Az Atya szeretete megerősít istengyermeki identitásomban, reményt ad, és belső szabadságra vezet.

Miért jó neked?

Az Eloldozva ima segíthet, ha szeretnél:

  • békésebben jelen lenni önmagadban és kapcsolataidban,
  • őszintén megbocsátani,
  • felismerni és elengedni visszatérő belső mintákat,
  • tisztábban meghallani Isten szerető igazságát,
  • mélyebben befogadni az Atya áldását.

Az öt kulcs kapukat nyit Jézus felé.

Egy imádsággal kísért, tiszteletteljes út, ahol az ember saját döntéseivel, Isten kegyelmére válaszolva léphet a nagyobb belső szabadság felé.

Nem teljesítmény, nem kényszer és nem gyors megoldás.

Kiknek jelenthet segítséget?

Olyan személyek számára javasolt, akik önként, saját maguk részére kérik a szolgálatot, és pszichésen stabil állapotban vannak.

A szolgálat célja, hogy az imát kérő Krisztus szeretetében, az Egyház tanításának tiszteletében, szabad elhatározásból vehessen részt az imádságos kísérésben, és támogatást kapjon a nagyobb belső szabadság felé vezető úton.

Mikor nem javasolt?

Pszichés krízis, súlyos mentális nehézség vagy sürgős segítséget igénylő állapot esetén először a helyzetnek megfelelő szakmai segítség igénybevételét javasoljuk.

Az Eloldozva szolgálat nem helyettesíti a szentségi gyónást, a lelki vezetést, a pszichoterápiát, a mentális krízisellátást vagy az orvosi segítséget.

Gyakori kérdések

Ki kérhet Eloldozva imát?

Eloldozva imát minden jó szándékú ember kérhet, aki pszichésen stabil állapotban van, és bízik Isten gyógyító és szabadító erejében. Fontos, hogy önként, saját maga számára vegye igénybe a szolgálatot.

Milyen alapokra épül az Eloldozva szolgálat?

Az Eloldozva Jézus Krisztus személyére és győzelmére épülő keresztény imaszolgálat. A Biblia és a Katolikus Egyház tanítására támaszkodik.

Milyen felekezeti vagy lelki háttérrel lehet Eloldozva imát kérni?

Nem szükséges felekezethez tartozni. A részvételhez azonban szükséges a szolgálat keresztény alapjainak elfogadása.

Milyen előkészület szükséges a részvételhez?

Érdemes átgondolnod életed fontosabb eseményeit, az esetleg megélt hiányokat, valamint testi és lelki sérüléseidet. A felkészülésben segíthet Neal Lozano Eloldozva – Szabadság Krisztusban című könyvének elolvasása.

A könyv elérhetősége

Akit mélyebben érdekel az Eloldozva szolgálat, az öt kulcs imádságos útja és annak gyümölcsei, Neal Lozano Eloldozva – Szabadság Krisztusban című könyvét a Marana Tha Kiadónál és könyvesboltokban, online áruházban vásárolhatja meg.

Könyv a kiadónál

A kiadó oldalán lejjebb kell görgetni.

Több tartalom hamarosan

Hamarosan további információk érkeznek az Eloldozva szolgálatról, az öt kulcsról, a felkészülésről és arról, hogyan lehet imát kérni.

Szeretettel várunk az Eloldozva Facebook-oldalán is, ahol friss híreket és további tartalmakat osztunk meg.

Eloldozva a Facebookon

Angol nyelvű források és ingyenesen letölthető anyagok a Heart of the Father Ministries oldalán érhetők el.

Angol összefoglaló letöltése The Five Keys – angol oldal Vissza az öt kulcshoz